Hírek

09 feb
Felvételi 2021: közeledik a határidő
Már csak néhány napig adhatják be jelentkezésüket azok, akik valamelyik hazai felsőoktatási intézményben szeretnék folytatni a tanulmányaikat. A Debreceni Egyetem az ország legnagyobb képzési kínálatával várja a felvételizőket.
04 feb
Egyetemi program a turizmusért
Helyi és nemzetközi partnerek bevonásával oktatói programot dolgoz ki a Debreceni Egyetem Egészségügyi Kara az egészségturisztikai oktatás fejlesztése, átszervezése, a hallgatók külföldi tanulmányi és későbbi munkavállalási lehetőségeinek erősítése érdekében.
03 feb
„egy sima – egy fordított"
Összesen 115 pályamű érkezett a Debreceni Egyetemi Színház (DESzínház) első alkalommal meghirdetett, „egy sima – egy fordított" elnevezésű műfordítói pályázatára. A szakmai bírálatra az egyetem nyelvész oktatói mellett országos szaktekintélyeket is felkértek a szervezők.
02 feb
Meghosszabbított vizsgaidőszak
Két héttel tovább tart a Debreceni Egyetemen a vizsgaidőszak azoknak a hallgatóknak, akik részt vesznek a koronavírus-járvány elleni védekezésben. A döntés az intézményben összesen közel kilencszáz diákot érint, ők többségében orvosi és egészségtudományi képzéseken tanulnak.
28 jan
Szinte mindent a GTK-ról
A Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karának oktatási-kutatási kínálatáról, valamint a kar Szolnok Campusán és a Kisvárdán, Nyírbátorban, illetve Nagyváradon induló képzésekről is tájékoztatást nyújtanak a GTK február 3-ai online nyílt napján.
26 jan
Tovább nő a hallgatói létszám
Jelentősen túlszárnyalta az idei keresztféléves felvételi eljárásban a felvettek száma a tavalyit a Debreceni Egyetemen. Hasonlóan az általános felvitelihez, ezúttal is a Gazdaságtudományi Kar képzései voltak a legnépszerűbbek a jelentkezők körében.
25 jan
Online folytatódik a tanév
Egy hét múlva, február 1-én regisztrációs héttel kezdődik a 2020/21-es tanév második féléve a Debreceni Egyetemen. A tanítás a vizsgaidőszakot követően távolléti oktatás formájában folytatódik.
22 jan
Online kiadványbemutató a BTK-n
Nemzetközi érdeklődés kísérte a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Angol-Amerikai Intézete által kiadott Hungarian Journal of English and American Studies elmúlt évben megjelent két lapszámának online bemutatóját.
22 jan
Sporttudósokat képez a Debreceni Egyetem
Életszemléletet tanulhatnak, a sportról, a testkultúráról, az egészséges életmódról tudhatnak meg részleteket a testnevelőtanár-gyógytestnevelő szakpárra jelentkező fiatalok, akik a kutatásban is elmélyülhetnek – hangzott el a képzéseket bemutató csütörtöki online tájékoztatón.
19 jan
Közelgő határidő
Péntekig adhatják postára a jelentkezési lapokat az általános iskolába készülő gyermekek szülei. A 2021/2022-es tanévben közel 170 kisdiák kezdheti meg tanulmányait a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája Arany János téri és Kossuth utcai feladatellátási helyén.

Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.