Kutatközpont tagok

Benke Magdolna

Diplomámat és egyetemi doktori címemet a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen (ma Corvinus), PhD fokozatomat a Debreceni Egyetem Neveléstudományi Doktori Iskolájában szereztem. Kutatói gondolkodásomra nagy hatással volt a British Council ösztöndíjjal Angliában, a Warwick-i Egyetemen töltött négy hónap. Több évig tanítottam emberi erőforrás-menedzsmentet és regionális munkaerő-gazdálkodást Budapesten a Zsigmond Király Főiskolán (ma Milton Freedman Egyetem), és részt vettem az Erasmus cserehallgatók angol nyelvű képzésében is. Hosszú évek óta foglalkozom szakképzés kutatással, mindig arra törekedve, hogy a szakképzést tág összefüggés rendszerben, minél teljesebb komplexitásában tudjam megragadni. Kiemelten foglalkoztat az a kérdés, hogy milyen tényezők befolyásolják a szakképzés innovációs partnerré válását a fejlesztési folyamatokban. Aktuális kutatási témám az új szakképzési scenariók hazai és közép-európai relevanciájának vizsgálata.

Ceglédi Tímea

Gazsó Ferenc Emlékdíjas szociológus vagyok, a neveléstudományok doktora. Kutatásaim középpontjában a reziliencia áll. Olyan hallgatókat vizsgálok, akik társadalmi hátrányaik ellenére kimagasló bemeneti eredményességgel érkeztek a felsőoktatásba. Őket reziliensígéreteknek nevezem. Az ígéret jelző a felsőoktatás kontextusában érvényes megkülönböztetés, és arra utal, hogy a sikeres belépés csak egy ígéret, és nem garancia arra, hogy a hallgatóévekben is reziliens életutakról beszélhessünk. Kutatásaim másik fókusza a felsőoktatási tehetséggondozás, s annak társadalmi nyitottsága. Az oktatás- és nevelésszociológia számos területén szereztem kutatási tapasztalatot 33 hazai és nemzetközi, a köz- és felsőoktatást érintő kutatási projekt keretében: pl. diplomás pályakövetés, árnyékoktatás, társadalmi kohézió, pedagógusképzés, pedagógus továbbképzés, sajátos nevelési igény, hátrányos helyzet, felzárkóztatás, tehetséggondozás, hozzáadott érték, tanuló régiók, reziliencia.  Jelenleg egyetemi tanársegéd vagyok a Debreceni Egyetemen. Dolgoztam többek között tudományos munkatársként az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézetben, a Debreceni Egyetem Felsőoktatás-kutató és Fejlesztő Központjában (CHERD-Hungary) és más kutatóközpontokban.

Csók Cintia

Csók Cintia vagyok, a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Humán Tudományok Doktori Iskola Neveléstudományi Doktori Program ösztöndíjas PhD-hallgatója. A Debreceni Egyetemen szereztem szociálpedagógus BA, valamint neveléstudomány MA diplomát. Kétszer értem el első helyezést az Országos Tudományos Diákköri Konferencián. Továbbá több alkalommal voltam részese fejlesztést és társadalmi innovációt célzó projekteknek. 2019-ben elnyertem a Pro Scientia Aranyérmet, az OTDT által alapított legrangosabb hallgatói kitüntetést. Az Új Nemzeti Kiválóság Pályázat keretein belül kezdtem el foglalkozni a szociális és pedagógiai segítő pályák sajátosságaival. Kutatásaim a pályaalkalmasság, a pályaszocializáció és retenció problémaköreit egyidejűleg magukban foglalják.

Dusa Ágnes Réka

Már mesterképzéses koromban lehetőségem volt becsatlakozni a CHERD munkájába. Később a kutatási feladatokba már a kutatóközpont egyik titkáraként és a Neveléstudományi Doktori Program ösztöndíjas PhD-hallgatójaként vettem részt, s elsősorban a Debreceni Egyetemen zajló hallgatói mobilitást vizsgáltam. A kutatóközpont rendszeres kérdőíves adatfelvételei lehetőséget biztosítottak arra, hogy a disszertációmban a debreceni hallgatók tanulási célú mobilitását idősorosan is áttekinthessem. A hallgatói mobilitás a felsőoktatás nemzetköziesedési folyamatinak egy jelentős szeletét foglalja magába, s oktatáspolitikai elemzések és felsőoktatás-kutatási vizsgálatok egyaránt sűrűn foglalkoznak vele. Kutatásaimban elsősorban a hallgatói mobilitásba való bekapcsolódás vagy az abból való kimaradás mögött meghúzódó folyamatokat és tényezőket, a mobil és immobil hallgatók közötti különbségeket elemeztem. A tanulási mobilitás vizsgálata mellett egyre jobban érdekel a munkavállalási célú mobilitás és annak szélesebb társadalmi hatása is.

Prof. Dr. Fónai Mihály

A Debreceni Egyetem Állam-és Jogtudományi Karán tanítok szociológiai tárgyakat. A Debreceni Egyetem Humán Tudományok Doktori Iskolájában vagyok törzstag, és kutatásmódszertant oktatok a jogi kar Marton Géza Doktori Iskolájában, magyarul és angolul. Kutatásaim a felsőoktatáshoz, továbbá a térségi társadalmi egyenlőtlenségekhez kapcsolódnak. Felsőoktatás kutatásaim elsősorban a hallgatói pályaválasztást és a professzionalizáció folyamatát érintik. A térségi egyenlőtlenségek esetében az Észak-kelet Magyarországon érvényesülő folyamatokat vizsgálom, beleértve a romák helyzetének változásait, és az oktatási egyenlőtlenségeket, a kirekesztés valamint a befogadás mechanizmusait. 2015-ben a HERA „Az év publikációja”díját nyertem el.

Godó Katalin

Godó Katalin vagyok. 2019. szeptemberében kezdtem meg tanulmányaimat a Neveléstudományi Doktori Programban, s kutatási területem a mentorálási folyamat hatásainak vizsgálata. Külösképpen az egyetemista mentorok érdekelnek. Kíváncsi vagyok arra, hogy milyen kompetenciák szükségesek ahhoz, hogy egy egyetemista mentor megfelelően tudja ellátni a feladatát, s milyen nehézségekkel kell szembenéznie munkája során, illetve milyen elvárásokkal vág bele a programba. Különféle mentorprogramokat szeretnék vizsgálni, elsősorban a TMO-t (Tanítsunk Magyarországért Mentorprogramot). Témavezető, Dr. Ceglédi Tímea lesz segítségemre munkám során.

Hegedűs Roland

2011-ben szereztem a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karán biológus alapdiplomát, majd ezt követően tanulmányaimat folytattam, és biológia-földrajz tanári mesterdiplomát szereztem 2014-ben. Szintén ebben az évben állami ösztöndíjasként felvételt nyertem a Debreceni Egyetem Humán Tudományok Doktori Iskolájába, ahol 2019-ben doktori fokozatot szereztem. Jelenleg a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Karán dolgozom egyetemi adjunktusként. Kutatásom két nagy téma köré csoportosul, az egyik a hátrányos helyzet, a másik pedig a különböző oktatási és társadalmi indikátorok területi különbségei. Kutatásaim átölelik a nevelés-oktatás világát az óvodás kortól a felsőoktatásig.

Hrabéczy Anett

Hrabéczy Anett vagyok, PhD hallgató a Nevelés- és Művelődéstudományi Doktori Programban. Neveléstudomány mesterszakos tanulmányaim óta tagja vagyok a CHERD kutatócsoportnak. Kutatási témám a sajátos nevelési igényű hallgatók helyzetével foglalkozik a felsőoktatás és a munkaerőpiaci elhelyezkedés területén. A mesterképzés alatt kezdtem el foglalkozni ezzel a területtel, és a XXXIV. Országos Tudományos Diákköri Konferencián I. helyezést értem el a témában írt dolgozatommal. Témavezetőm Prof. Dr. Pusztai Gabriella

Demeter-Karászi Zsuzsanna

Demeter-Karászi Zsuzsanna vagyok, a Debreceni Egyetem Nevelés- és Művelődéstudományi Doktori Programjának PhD hallgatója. Tanulmányaimat Nagyváradon a Partiumi Keresztény Egyetemen végeztem angol-magyar alapképzésen, majd ezt követően Többnyelvűség és multikulturalitás mesterképzésen. Tanulmányaim során meghatározó szerepet töltött be a Svájcban eltöltött fél év, a fribourgi egyetemen (University of Fribourg).

A doktori programnak köszönhetően a CHERD kutatócsoport aktív tagja, valamint a Central European Journal of Educational Research folyóirat szerkesztője vagyok. Kutatási témám az egyházi és állami felsőoktatási intézmények, valamint azok hallgatóinak szektorközi összehasonlítása.

Kocsis Zsófia

Kocsis Zsófia a Debreceni Egyetem BTK Nevelés- és Művelődéstudományi Intézet tanársegéde, és a Humán Tudományok Doktori Iskola PhD hallgatója. A tanulmányaimat Nyíregyházi Egyetem tanító szakán, majd a Debreceni Egyetem neveléstudományi mesterszakán végeztem. Már az alapképzés ideje alatt folytattam kisebb kutatásokat, azonban a neveléstudományi mesterszak elvégzése alatt tettem szert olyan ismeretekre, amelyek segítségével megtanultam, hogy kell minőségi kutatást végezni. 2014-ben, az Új Nemzeti Kiválóság Pályázat keretein belül kezdtem el foglalkozni a hallgatói munkavállalás kérdéskörével, az eredményeket a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencián mutattam be, amelyet I. helyezéssel díjaztak. A hallgatói munkavállalás tendenciái mellett a munkavégzés hatását vizsgálom a tanulmányi eredményességre különböző háttérváltozók mentén. PhD hallgatóként a 2018-ban és 2019-ben pedig az Új Nemzeti Kiválóság Program ösztöndíját. Továbbá 2020-ban elnyertem a SZENT-GYORGYI YOUNG INVESTIGATOR AWARD díjat, s ezáltal a The New York Hungarian Scientific Society támogatását.

Kovács Karolina Eszter

Dr. Kovács Karolina Eszter vagyok, pszichológus és szakfordító, a Debreceni Egyetem Nevelés- és Művelődéstudományi Intézet tanársegéde. Emellett a Hungarian Educational Research Journal (HERJ) főszerkesztő-helyetteseként, valamint a Book reviews és Research rovatok szerkesztőjeként is dolgozom.Kutatásaim középpontjában a serdülők egészségmagatartása és egészségtudatossággal kapcsolatos attitűdjei állnak, amelyeket neveléstudományi és pszichológiai aspektusok mentén vizsgálok. Olyan egészségmagatartási elemek trendjeinek eloszlását kutatom, mint a táplálkozási szokások, az egészségkárosító magatartásformák (elsősorban dohányzás, alkoholfogyasztás és szerhasználat), sport, valamint ezek pszichológiai komponensei, mint a szorongás, megküzdés és well-being. Kutatásaimban elsősorban a köznevelési intézmények egy speciális csoportjára, a köznevelési sportiskolákra fókuszálok, amely a disszertációm fókuszában is álltak.Saját kutatási projektem  a „Sportiskolás és hagyományos köznevelési intézmények tanulóinak egészségmagatartása” címet viseli. Célom az ország köznevelési típusú sportiskolában középfokon tanuló diákok tanulói összetételének, egészségtudatossági jellemzőiknek (egészség- és kockázati magatartás) és tanulmányi eredményességének utánkövetése, valamint a hagyományos köznevelési intézményekben tanuló kortársaik tanulmányi és nem tanulmányi eredményességével való folyamatos összevetése.

Markos Valéria

2014 óta vagyok a CHERD-Hungary Kutatócsoport aktív tagja. Szociológia alapszakos hallgatóként kutatási témám az önkéntes és fizetett munkát végző felsőoktatási hallgatók munkamotivációinak és munkaértékeinek vizsgálata volt. Szociálpolitika mesterképzéses hallgatóként kezdtem el a középiskolás diákok iskolai közösségi szolgálattal kapcsolatos attitűdjeit feltérképezni, melyet jelenleg is kvalitatív és kvantitatív eszközökkel vizsgálok. Kutatásom legfőbb célja annak vizsgálata, hogy a közösségi szolgálat vajon képes-e bizonyos szociális és állampolgári készségeket és képességeket fejleszteni a diákok körében. Vizsgálom azt is, hogy a közösségi szolgálat vajon pozitív vagy negatív irányban befolyásolja-e a jövőben önkéntesek számát, illetve segíti-e a középiskolás diákokat a pályaválasztásban. A közösségi szolgálattal kapcsolatos attitűdöket több szempontú megközelítésből kutatom, hisz a diákok véleményén túl a szülők, fogadószervezetek koordinátorainak és a középiskolai tanárok véleményét is vizsgálom.

Márkus Zsuzsanna

Márkus Zsuzsanna vagyok, a Felsőoktatási Kutató és Fejlesztő Központ titkára és kutatója, valamint a debreceni Nevelés- és Művelődéstudományi Doktori Program abszolvált doktorandusza. Kutatásaimban a határon túli kisebbségi magyar felsőoktatással foglalkozok. Érdeklődésem középpontjában a magyar tannyelvű oktatási intézményhálózaton és felsőoktatási képzési kínálaton túl a régiók főiskoláinak és egyetemeinek intézményi környezete és a hallgatók tanulmányi eredményessége áll. Kutatási programom célja, hogy megvizsgáljam, a kisebbségi magyar hallgatók felsőoktatási eredményessége milyen intézményi és intézményen kívüli tényezőkkel ragadható meg, és ezek hogyan illeszkednek az oktatáskutatásban jelenleg uralkodó elméleti megközelítésekhez. Korábbi elemzéseimben részletesen vizsgáltam a négy nagy határon túli régió magyar kisebbségi felsőoktatási hallgatóinak társadalmi hátterét, az általuk elérhető tőkeforrások összetételét, tanulmányi életútját, azokat az útvonalakat, amelyen a felsőoktatásig eljutottak, azonosítottam azokat az intra- és intergenerációs kapcsolataikat, amelyek segítik őket tanulmányaikban.Vizsgáltam az intézmény- és szakválasztási motivációikat, tanulmányi elkötelezettségüket és szakmai jövőterveiket is. Minden esetben nagymintás összehasonlító vizsgálatokat végeztem többváltozós statisztikai módszerekkel. A régiók kisebbségi magyar hallgatókat egymással, a többségi hallgatókkal és a magyarországi diákokkal vetettem össze. Kutatási témáim részletes vizsgálatán túl célom volt megtudni, hogy a kisebbségi státusú hallgatói létből következnek-e olyan egységes, a többségitől és az anyaországitól egyértelműen egyirányba mutató eltérések, melyek alapján a határon túli anyanyelven oktató magyar intézményekbe járó fiatalokat egységes csoportnak tekinthetnénk és a további kutatási kérdések megfogalmazásakor így tekintenénk rájuk. Eredményeim rendszeresen megjelennek publikációk és konferencia előadások formájában.

Máté- Szabó Barbara

Máté-Szabó Barbara doktorjelölt vagyok, a Debreceni Egyetem BTK Nevelés- és Művelődéstudományi Intézet tanársegéde.  Az egyetem andragógia, kommunikáció-és médiatudomány, illetve pedagógiai tanári MA szakjain végeztem. Egyetemi éveim alatt demonstrátorként, köztársasági ösztöndíjasként, majd ösztöndíjas PhD hallgatóként segítettem az Intézet munkáját. Kutatási témám a szakképzés megjelenése a felsőoktatásban. Elsősorban a felsőoktatási szakképzéseken tanuló hallgatók szociokulturális környezetét és tanulmányi előmenetelét, valamint lemorzsolódási esélyeiket vizsgálom, emellett a tanulás módszertani fejlesztésének lehetőségei és újabban a szakmai tanárképzésben tanuló hallgatók is foglalkoztatnak. 2013-ban elnyertem a Nemzeti Kiválósági Program Eötvös Loránd Hallgatói Ösztöndíját, 2017 és 2019 augusztusában pedig az Új Nemzeti Kiválóság Program doktorjelölti ösztöndíját

Morvai Laura

Morvai Laura vagyok, a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Humán Tudományok Doktori Iskola Nevelés- és Művelődéstudományi Doktori Program doktorjelöltje. A PhD éveim során elsősorban az egyházi iskolák világában mozogtam, megvizsgáltam a 2010-ben kezdődő egyházi bővülési hullám néhány aspektusát érintve mind a pedagógusokat, mind a diákokat. Másodsorban a felsőoktatásban tanulók továbbtanulási terveit, leendő pedagógusok nevelési értékeit elemeztem. Kutatásaimat általában nagymintás kutatások adatbázisain végeztem, de több esetben végeztem kvalitatív kutatásokat is. Lehetőségem volt a pedagógusok továbbképzési igényeit és tanulási terveit, nevelési értékeit és pedagógiai célrendszerét is górcső alá venni. Tanulói szinten elsősorban az eredményesség került vizsgálódásaim fókuszába. Kutatótársaimmal megvizsgáltuk egy egyházi középiskola különböző aktorainak eredményességképét, egy egyházi tanoda hátránykompenzáló szerepét, a családok strukturális válságának hatását az eredményességre, szerzetesi iskolák pedagógusainak továbbképzési igényeit és egyházi neveléssel kapcsolatos beállítódásait. Értekezésben arra vállalkoztam, hogy feltérképezzem a magyar oktatási rendszerben különböző fenntartói szektorokban tanuló szakközépiskolások és gimnazisták eredményességét, külön figyelmet fordítva az egyházi szektorra, azon belül is szétválasztva a 2010-ben már egyházi vagy csak azután egyházivá váló intézményeket. Ehhez az Országos kompetenciamérés 2014-es tanulói, telephelyi és intézményi adatbázisát használtam. A vizsgálatok során többféle statisztikai módszert alkalmaztam, különféle többváltozós vizsgálatokat is. A vizsgálatok függő változóit a matematika és szövegértés kompetenciamérési pontszámok, a kiemelkedő extrakurrikuláris aktivitás, a diplomaszerzési aspiráció, a család kulturális tőkéjével kontrollált matematika és szövegértés eredmények jelentették. Magyarázó változók szintjén telephelyi beiskolázási lehetőségeket, a tanulók családjának struktúráját és státusát, a telephelyi kompozíciót, szülő-iskola kapcsolatát és az iskolai környezet hatását vizsgáltuk. Eddigi pályám során több kutatásban töltöttem be koordináló szerepet is, egy tanulmánykötet társszerkesztője is voltam.

Pallay Katalin

Pallay Katalin vagyok, a Debreceni Egyetem Humán Tudományok Doktori Iskola Nevelés-és Művelődéstudományi Programjának negyedik évfolyamos PhD-hallgatója. Kutatási témám A Nemzetközi Előkészítő Intézet (Balassi Intézet) kárpátaljai hallgatóinak migrációs döntései, tanulmányi pályafutása és további életútja. Kutatási témámhoz kapcsolódik a hallgatói célú mobilitás, a mobilis hallgatók tanulmányi eredményessége, szülőföld iránti elköteleződés vizsgálata. 2016-ban csatlakoztam a Debreceni Egyetem Felsőoktatási Kutató és Fejlesztő Központjához (CHERD), és tagja lettem a Magyar Nevelés- és Oktatáskutatók Egyesületének (HERA). 2019-ben lettem a HERA Kárpát-medencei Magyarlakta Régiók Tagszervezetének titkára. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Pedagógia és Pszichológia Tanszékén tanársegédként, a Lehoczky Tivadar Társadalomtudományi Kutatóközpont kutatójaként dolgozom.

Szigeti Fruzsina

Szigeti Fruzsina vagyok, a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Humán Tudományok Doktori Iskola Nevelés- és Művelődéstudományi Doktori Program abszolvált hallgatója. Kutatásom középpontjában hazánk demográfiai helyzetét kedvezőtlenül formáló folyamatok közül a vándorlási potenciál vizsgálata áll, a PhD tanulmányokat folytatók körében. Célom feltérképezni a PhD hallgatók vándorlási nézeteit, a nézetek alapján csoportokat alkotni, s ezeknek a csoportoknak a jellemzőit ismertetni. Ahhoz, hogy megismerjük a tényleges vándorlás mint cselekvés hátterét, motivációit szükséges a (potenciális) vándorlók (ön)szelekcióját már a folyamat elején megismerni. Kik azok, akik valószínűnek tartják a külföldön történő letelepedést, hosszabb vagy akár rövidebb időre? Melyek azok a tényezők, amelyek meggátolhatják vándorlási mechanizmusaikat? A vándorlási nézeteiket mely tényezők határozzák meg (leginkább): az úgynevezett kemény szociodemográfiai (nem, életkor, családi állapot) és szociokulturális (apa-, anya iskolázottsága, gazdasági helyzet, lakóhely településtípusa) háttér vagy a sokkal finomabb, árnyaltabb képet festő életminőség-dimenziók valamelyike? A kutatás nóvumát az érintett csoport vándorlási hajlandóságának és az életminőség-dimenziók összefüggésének felvázolása jelent(het)i.

Tóth Dorina Anna

A Debreceni Egyetem Nevelés-és Művelődéstudományi Doktori Programjának doktorandusza és a Nevelés-és Művelődéstudományi Intézet egyetemi tanársegédje vagyok. 2016-ban a Debreceni Egyetemen végeztem Neveléstudományi mesterszakon, majd pedagógiatanári oklevelet szereztem. Az egyetemen töltött éveim alatt neveléstörténettel foglalkoztam: az első világháborúban harcoló tanítók egyéni életútjait tártam fel és elemeztem a frontról hazaküldött leveleiket. A mesterszak elvégzése után egyenes út vezetett a Neveléstudományi Doktori Programba, ahol a neveléstörténeti témámat felsőoktatás-politikaira váltottam. A 2015-ben megalakult Közösségi Felsőoktatási Képzési Központok vizsgálatára vállalkoztam. Azt kutatom, hogy az északkelet-magyarországi intézmények milyen hallgatói és oktatói bázisból merítenek, továbbá arra a kérdésre keresem a választ, hogy betöltheti-e az intézmény a hozzá fűzött gazdaságfejlesztő szerepét az elmaradott, leszakadó északkeleti régiókban.

Legutóbbi frissítés: 2023. 03. 26. 20:10