A Debreceni Egyetem tizenhét oktatója vette át egyetemi tanári kinevezését kedden a Főépület Aulájában. Az okiratot Szilvássy Zoltán rektor adta át az intézmény új professzorainak.
Hírek
A montreali Concordia Egyetemen mutatták be decemberben a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karán indított nemzetközi, interdiszciplináris kutatási projekt legújabb eredményeit. Az eseményen az eddig megjelent kiadványokat, a két nyelven elérhető interaktív térképet, valamint a kutatómunka folytatásával kapcsolatos elképzeléseket is megismerhették az érdeklődők.
A Debreceni Egyetem gyakorlóiskolája is részt vett annak a monumentális mozaikképnek a megalkotásában, melynek összeállításához 192 ezer darab LEGO® kockát használtak fel. A Kossuth Gyakorló felső tagozatos diákjai csaknem négy órán át dolgoztak a Déri Múzeumban Munkácsy Mihály Ecce Homo című művének egyik részletén.
A magyar-belga kulturális és szakmai kapcsolatok erősítésért végzett kiemelkedő tevékenységéért Belgium uralkodójának rangos elismerésében részesült Gert Loosen. A Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Germanisztikai Intézet adjunktusa, a Debreceni Holland-Flamand Központ igazgatója december 9-én, a Belga Királyság magyarországi nagykövetségén rendezett ünnepségen vehette át a Koronarend lovagi fokozatának kitüntetését.
A biológiát és a kémiát szerető, az ezekkel kapcsolatos kutatások iránt érdeklődő és a beteg embereken segíteni akaró érdeklődőket várnak a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karának Nyílt Napjára. A rendezvényen nemcsak a gyógyszerészképzéssel, hanem a gyógyszerészek munkalehetőségeivel kapcsolatos kérdésekre is választ lehet kapni.
Sokoldalúan használható sport- és szabadidős tevékenységekre a több mint ötszáz négyzetméteres műfüves pálya, melyet csütörtökön adtak át a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Karán. A korszerű világításnak és időjárásálló felületnek köszönhetően a létesítmény egész évben lehetőséget kínál az aktív, egészséges életmód támogatására a hajdúböszörményi campuson.
Születésének 100. évfordulóján emléktáblát avatott Hársing Lajos irodalmár, író, műfordító és szinkrondramaturg, a Kossuth Lajos Tudományegyetem egykori hallgatója tiszteletére Újbuda Önkormányzata és a Debreceni Egyetem Bölcsésztudományi Kara. A domborművet Budapesten, egykori lakóházának falán a családtagok, barátok, tanítványok, tisztelők jelenlétében leplezték le november 9-én.
Megjelent a Debreceni Szemle idei negyedik száma. A kötet ezúttal elsősorban Debrecen múltjához, jelenéhez kötődő írásokat közöl, emellett tanulmányokat, valamint új kiadványokat bemutató cikkeket is olvashatnak az érdeklődők.
Farkas Bertalan segítségével tökéletesítették hetek óta készülő űrutazási projektjüket a Debreceni Egyetem hajdúböszörményi óvodásai. A gyerekek szerdán látták vendégül a Magyar Szent István-renddel kitüntetett vadászpilótát, akinek nevét mostantól már biztosan nemcsak egy kisbolygó őrzi, hanem a legkisebbek sem felejtik el soha.
Hátrányos helyzetű és fogyatékossággal élő gyerekek számára szerveztek színes programokat és látványos felvonulást a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar hallgatói a Magyar Vöröskereszttel és a Hajdúböszörményi Tractor Pulling Egyesülettel. A leendő gyógypedagógusok jelnyelvi műsorral, a jövő szociálpedagógusai pedig interaktív játékokkal és ajándékcsomaggal igyekeztek boldogabbá tenni a gyerekek karácsonyát.