Idén már kilencedik alkalommal hirdeti meg országos angol nyelvű vitaversenyét középiskolások számára a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar (BTK) Angol-Amerikai Intézete közös szervezésben a budapesti Amerikai Nagykövetséggel és a debreceni Amerikai Kuckóval. A korábbi évekhez hasonlóan most is háromfős csapatokkal és egy felkészítő tanár vezetésével jelentkezhetnek a diákok, akik több fordulóban mérhetik majd össze tudásukat, érvelési, előadói és kutatási készségeiket.
Hírek
Tradicionális zene, tánc, ételkülönlegességek, kézműves foglalkozás és kirakodóvásár is várta mindazokat, akik ellátogattak hétvégén a Kínai Őszközépünnepre, amelyet idén szeptember 26-án rendezett meg a Batthyány utcán a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Konfuciusz Intézete. Az estet kínai disco zárta, és meg lehetett kóstolni az ünnepet jelképező holdsüteményt is.
Átvette oklevelét a Debreceni Egyetem (DE) 246 alap- és mesterszakos hallgatója, doktoranduszok, doktorvárományosok és oktatók, akik sikerrel szerepeltek az Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program (EKÖP) pályázatán. A nyertesek egy, illetve két féléven át részesülnek különböző összegű támogatásban.
A város és a megye mintegy 30 általános iskolájának igazgatói és szakmai vezetői vettek részt azon a tanácskozáson, amely a német nyelv népszerűsítésének lehetőségeit tárta fel. A német nyelv jövője – együttműködés az óvodától a középiskoláig és a munka világáig címmel a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar (BTK) Germanisztikai Intézete által szervezett szeptember 23-i találkozónak az egyetem Főépülete adott otthont.
Az egyetem almaültetvényének termése is megjelenik a debreceni gyermek- és betegétkeztetésben – hangzott el a Debreceni Egyetem (DE) Pallagi Kertészeti Kísérleti Telepén tartott sajtótájékoztatón. A DE célja, hogy a jövőben az agrárkutatóhelyein, tangazdaságaiban előállított, valamint a régió gazdálkodóitól származó alapanyagokra építve tovább erősítse a helyi élelmiszer-ellátást.
Jótékonysági koncertet adott a Sol Oriens Kórus Subecz Levente gyógyulásáért kedden a Debreceni Egyetem Főépület Aulájában. Az intézményhez szorosan kötődő énekegyüttes egyházi és világi műveket egyaránt előadott, az est legfőbb üzenete az volt, hogy amiben hiszünk, megvalósulhat.
Sikerrel valósították meg a Debreceni Egyetem karai, szakkollégiumai és tudományos műhelyei a Nemzeti Tehetség Program által támogatott programjaikat a 2025/2026-os tanévben. Az intézmény egységei többek között tudományos diákköri konferenciákra, publikációkra, tudományos előadásokra fordították az elnyert támogatást.
Idén már hatodik alkalommal rendezi meg Debrecenben a hagyományos Kínai Őszközépünnepet a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar (BTK) Konfuciusz Intézete. A belváros szívében, a Batthyány utcán felállított színpadon zenés-táncos produkciók köszöntik szeptember 26-án, szombaton a tradicionális fesztivált.
Towns in Transition in a Changing World — Central European Towns in the Early Modern Period (Átalakuló városok a változó világban – Közép-európai városok a kora újkorban) címmel rendezett nemzetközi történészkonferenciát szeptember 17-18-án a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar (BTK) Történelmi Intézete és a Déri Múzeum. A tudományos tanácskozáson – amelyre hat országból érkeztek résztvevők – az egyetem díszdoktora, Roman Czaja professzor, valamint a Debreceni Egyetem több munkatársa is előadást tartott.
A Debreceni Egyetem egészségügyi tanárképzésének elmúlt tíz évben elért eredményeit értékelték és felidézték a képzés legfontosabb mérföldköveit az Egészségtudományi Karon rendezett jubileumi ünnepségen. Az évfordulóhoz kapcsolódóan köszöntötték azokat a hallgatókat és oktatókat, akik részesei voltak a szakmai tanárképzés közösségének és sikereinek.