Koszorúzással, díjátadóval tisztelgett Kiss Lajos nyelvész, a 20. századi magyar nyelvtudomány kiemelkedő alakja előtt a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar (BTK) Magyar Nyelvtudományi Tanszék. A 2026. június 2-án rendezett ünnepség keretében vehette át az akadémikusról elnevezett rangos elismerést, a Kiss Lajos-díjat Kovács Éva, a tanszék adjunktusa.
Hírek
Magyar származású amerikaiak tettek látogatást hétfőn a Nyári Egyetemen. Az Egyetem téri campussal és a magyar nyelv tanulásának metodikájával ismerkedtek a nap folyamán, majd a város látványosságait tekintették meg. Magyarországi útjukon a régió számos pontját érintik, többek között Tarcalt, Mádot, Szilvásváradot és Boldogkőváralját is.
A Debreceni Egyetem gyakorló gimnáziumának tanulói kiemelkedő eredményeket értek el a 35. Országos Tudományos és Innovációs Olimpia döntőjében. A fiatal kutatók és fejlesztők a gyógyszertechnológiától az orvosi innovációkon át a drónfejlesztés területéig terjedően mutatták be projektjeiket a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen tartott megmérettetésen. A Magyar Innovációs Szövetség által szervezett versenyen elért sikerek a diákok tehetsége mellett a Debreceni Egyetem tehetséggondozó programjának eredményességét is bizonyítja.
Február 13-án kerül megrendezésre az MTA-DE-CSATOKK Kutatócsoport zárókonferencia, ahol hidat kívánunk képezni a tudományos kutatási eredmények és az iskolák szakmai tudása között.